2018. február 17., szombat

Visszatérés Szendrőládra- önálló élet tábor 3. nap




Ma reggel felkeltünk és Barna teát készített mindenkinek, ez volt a reggeli meglepetés. Ezután reggeli tornáztunk, majd reggeliztünk, ma ismét szuper finom volt a reggeli, ettünk virslit és kőrözöttet is. májkrémet, meg sajtkrémet is. Miután mindenki összeszedte magát, a csapat egyik fele elindult állatgondozásra, a csapat másik fele pedig elment bevásárolni. Az állatgondozás különösen jó volt, daráltunk kukoricát nagy hanggal, kisöpörtük az ólat, a fiúk trágyát pakoltak VASVILLÁVAL. Tibi bá kieresztette a malacokat, mind a négyet, és Bözsikét meg is lehetett simogatni.
A bevásárló csoport pedig előkészült a vacsorához, vettünk 30 db tojást és 3 vöröshagymát, ebből lesz a vacsora. Ezek után cseréltek a csapatok, aki eddig bevásárolt, ők állatot gondoztak, gereblyéztek, söpörtek, etették a malacokat. A korábbi állatgondozó- csapat pedig számítógépes ismereteken volt, megnézték, hogy ki hol lakik, hol dolgozik… A foglalkozás végére megjött Gergő is, mindenki nagyon örült neki, volt aki most ismerte meg őt. Ebédre ettünk gulyáslevest és fantasztikus farsangi fánkot kaptunk második fogásként. Zsóka külön kiemelte, hogy a tésztája puha, könnyű volt. Csendespihenő után sétáltunk egyet a faluban, elkísértük Csillát, aki ma sajnos hazament. De nagyon örültünk neki, hogy a hétvége nagy részét velünk töltötte.
Hazaérkezés után beszélgettünk, megbeszéltük, hogy a Ritka napon kinek mi lesz a feladata és blogot is írtunk. Majd vacsoráztunk, mindenki megfürdött és közkívánatra, végül zenehallgatás és buli helyett megnéztük az Apáca showt, ami mindenkinek nagyon tetszett.





Kinek mi volt a legjobb a napban?

Gabi - együtt jól érezzük magunkat. jó volt segíteni Ákosnak a vasvillával trágyázni és főzni.
Nonó – állatok kiengedése, aranyos malac. jó idő volt. délután panka alig bírt felébreszteni minket.
Jucus – jó idő volt. gerebélyeztem a földet, képek a macskával. jó volt beszélgetni.
Zsóka – tojást feltörni
Bea – söprés, vásárlás
Barna – minden jó volt,
Ákos – sokat nevetett az biztos.







KÍVÁNSÁGOK..
Gabi – sok boldogságot és jóéjszakát és mindenkinek szép napot és sok puszit
Sanya – a tavaszi szelet szerette hallgatni
Zsóka – sok puszi a családnak és hamarosan jövök. gyógyulást a mamának.
Bea – anyut aput nénikémet, mostahaaput nagyon szeretem. hiányoznak

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése