2015. szeptember 22., kedd

2015 szeptember 22. Fészekhagyó életmód tábor 2. nap

Kedves Olvasók!



Két új ember érkezett ma délután, Ákos és Dani, akiknek nagyon megörültünk!

Ma reggel többen már az ébresztő előtt felkeltek, ők  Pál Kata Pétert énekelve ébresztették a többieket, akik nem örültek ennek...úgyhogy holnap reggel másik dalt választunk.

Ébredés után Maris tartott egy tornát, Panka volt a DJ. 

A torna után reggeliztünk egy jót; ettünk sajtot, sonkát, lekvárt.

Utána (fogmosás után!) kezdődött a munka:

A Fészekhagyó tanyasiak elmentek az erdőbe tobozt szedni Orsival. Két zsákba, annyi dobozt szedtek bele, hogy majdnem szétrepedt a zsák, de mégse repedt szét. Csaba bácsi szólt Adriánnak, hogy vigye el őket. Még előtte Renátával felmostak, száraz virágokat szedtek, letakarították a csocsót. Nagyon jól dolgoztak a Fészekhagyó tanyasiak!

A Királyok és királynők ma gereblyéztek, sepertek, konyhát takarítottak, kint is söpörtek. Zsolti és P. Kriszti elkezdett mosogatni, Zsolti annyit mosogatott, hogy úgy nézett ki a keze, mint egy sellőnek, eközben Kriszti törölgetett. Margit néni bekapcsolta a zenét és diszkóztak. Délután szedtek egy csomó gazt az őzeknek, nyulaknak és a kecskéknek, aztán diószedésbe torkollott a dolog, aztán a ház körüli munkában benne volt a gereblyézés is. Meg is kóstolták a diót, nem olyan volt, mint Budapesten, ott irtó keserű.

A Sandokan csoport képzeljétek el, hogy nagyon sok fenyőtobozt szedett össze, nagyon jó volt, utána volt bevásárlás, alvás után meg Anitával elmentek faágat szedni. Utána átmentek a Királyok és királynők csapathoz segíteni diót szedni. Nagyon szép az erdő és a lovak is, csodálatos volt a mai nap!

Fetrengő virslisek szupercsapata: Megitatták az állatokat, tobozt szedtek. Voltak ház körüli munkák is: letörölték az ajtó kallantyúkat, kipróbálták a piros seprűt, amit Szabi hozott ki a kamrából és működött. 

Munka után beszélgettünk és most meg a vacsora után ülünk az asztalnál. 

Elolvastuk Kati kommentjét a tegnapi blogbejegyzésünk alatt, mindenki tapsol és kurjongat.

ÜZENETEK:

Zsóka: Kedves Kati, nagyon várlak téged és nagyon hiányoztál eddig nekem és örülök hogy sikerült úgy tervezni, ahogy szeretted volna és nagyon szép a fiad, már nagyon várlak vasárnap és nagyon várom, hogy jót beszélgessek veled, sok helyen voltam. Kedves Apukám nagyon jól érzem magam itt a táborban és remélem, hogy sikerült egy szép halat fognod! Kedves Anyukám! Nagyon szeretlek és ne aggódjál minden rendben van és ma sok tobozt gyűjtöttem meg májkrémet csináltam!

Niki: Kedves Anya! Azt üzenem az apukámnak a testvérének, hogy a kisfiú nőjjön nagyra és igyon sok anyatejet mire hazamegyek, hogya addigra meg tudjam ölelgetni, csókoltatom a nagymamámat sokszor, mind a kettőt, mire hazamegyek főzzenek sok mindent!

Zsolesz: Kati én nagyon szeretlek téged, a te kis fényed azt üzeni, hogy legyél nagyon vidám és adjon neked az Isten nagyon sok erőt, egészséget azt üzenem még, hogy I love you!

Panni: Szeretnék a Katinak sok puszit küldeni; kedves, okos, aranyos és jó tanuló! Anyának szeretnék sok puszit; aranyos, kedves, és jól érzem magam.

Nonó: Kati keresztmamát és Jutka keresztmamát sokszor puszilom, jól vagyok, keresztpapának jó pihenést és jó tanítást kívánok, majd jövő hét vasárnap jövök haza Strázsa tanyáról, egész héten sokat dolgozom, jól érzem magam és jó itt lenni a táborban.

K. Kriszti: Apa és anya hiányoznak.

P. Kriszti: Kedves Kati és anyuék, nagyon jól érzem itt magam a tanyán és azt üzenem mindannyiótoknak, hogy legyetek nagyon boldogok, vidámak és erősek. És Katinak külön, hogy nagyon várom és nagyon fogok neki örülni, szüleimmel meg találkozom amikor találkozom. A Jóisten áldása rajtatok.

Sanya: üzenem a Mamának, hogy legyen boldog és legyen büszke rám, mert itt mindenki megdícsér a táborban.

Az üzenetek és a fizetés kiosztása után megint kihirdettük a nap dolgozóját, aki ma András lett, azt választotta, hogy a Tavaszi szelet énekeljük el neki, amit boldogan le is vezényelt nekünk.



Takarítottunk
                                       

                        
Blogot írtunk

Sorban állás a fizetésért

Elégedett mosoly egy dolgos nap után
Udvart takarítorrunk
                                 

Enni és inni adtunk az állatoknak
                                             








3 megjegyzés:

  1. Kedves Táborozók!
    Nagyon jó látni ,hogy dolgoztok és önnállósodás útján a lépésekkel haladtok.
    Szép napot nektek!
    Mindenkinek nagy ölelés!Fiataloknak,segítőknek és a háziaknak!
    P.Anita

    VálaszTörlés
  2. Kedves Táborozók!
    Nagyon jó olvasni a blogot és nézegetni a képeket! Balázzsal sokat emlegetünk titeket. Hiányoztok ti is és a tanya is! Jó munkát és szórakozást kívánunk nektek! Reméljük hamarosan találkozunk és Bogit is megismerhetitek! Millió puszi mindenkinek! Bea és Balázs :-)

    VálaszTörlés
  3. Facebook oldalon kaptam a felkérést, hogy továbbítsam nektek:
    Millió puszit küldünk Nektek akik elhagytátok a fészket és bebizonyitjátok, milyen ügyesek is vagytok. Büszkék vagyunk Rátok. Szeretettel Drapákék

    VálaszTörlés