2013. október 28., hétfő

Második turnus Nyílt napja



Kedves Mindenki!

Először is köszönjük mindenkinek, aki eljött a nyílt napra, meg azoknak is, akik lélekben voltak velünk! 

Reggel már mindenki nagyon be volt zsongva, nagyon vártuk a vendégeket. Reggeli után előkészítettük a kenyérlángoshoz a tésztát (a fiatalok dagasztották) és a különböző ízesítésű tejfölöket. 






Miután ezzel végeztünk, csináltunk egy csoportképet, majd elkezdtek szivárogni a vendégek. Nagyon boldog volt mindenki a szeretteink viszontlátásától, de közben meg szomorú is, hogy vége a tábornak.
A padláson a csapat közösen tartott egy előadást a vendégeknek arról, hogy miket csináltunk a táborban, ki mit tanult és milyen munkálatokat végzett. 
A büszke arcok:

 A blogger előadók:

Előadók és közönség vegyesen:



 A nagyközönség:


A várva vártak:



Betti és Csaba, a vendéglátóink is nagyon nagy megelégedéssel meséltek a két táborról és azok résztvevőiről, hogy a szülők igazán büszkék lehetnek rájuk. 


Az előadás után körbevezettük a vendégeket a tanyán és megmutattuk nekik a helyszíneket, állatokat élőben is. 






Régi és új ismerősök is köszöntötték az állatokat. 





Közben készült a kenyérlángos is, amit jóízűen fogyasztottunk már mindannyian együtt.
Délután eljött a búcsú ideje, sokan elindultak, páran még lovagoltak a Hajnal nevű lovon. 4 óra körül kiürült a tábor. 

A nyílt napról a képeket Havas Dani készítette (a tábor során végig lelkesen készített fotókat és videókat). Köszönjük neki!!


Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez a tábor megrendezésre kerülhessen és mindenkinek, aki részt vett benne. Reméljük lesz még folytatás!! Nagyon várjuk!

Találkozunk november 30-án!!


A második turnus csapata szeretettel:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése