2019. szeptember 16., hétfő

Önálló élet tábor Piliscsaba - 3. nap

Reggel felkeltünk (ma már egy kicsit nehezebben ment mindenkinek), reggeliztünk, majd egy rövid pihenő után elkezdtük a hétvége utolsó foglalkozását.
Pár csapatépítő játék után csoportokra osztottuk magunkat, hogy így készítsük el az ebédet, a lecsós csirkét:

  1. az első csoport feladata volt a paprikák és paradicsomok megmosása, felvágása, 
  2. a második csoporté a hagymák megpucolása, felvágása, 
  3. a harmadik csoporté pedig a csirkemellek felvágása volt. 
A munka közben ötletelbörzét is tartottunk a következő félév közös programjairól és a témákról, amikkel foglalkozni szeretnénk majd. 
A feladatok nem voltak egyszerűek, de segítőink irányítása mellett végigcsináltuk ezeket is.

Miután megvolt az előkészítés, eltakarítottunk magunk után, majd összegeztük az ötletbörze eredeményeit - ez nem volt egyszerű és voltak kisebb viták, de ezeket is elsimítva, végül csak összeállt a lista. :)

Az ebéd előtt még volt egy kis időnk, így gyorsan összepakoltuk a dolgainkat, ellenőrizve, hogy minden meglegyen, így az ebéd után már csak mosogatnunk, és indulnunk kellett a vonathoz. 

Zsófi és Zsolesz sajnos ebéd után már indultak is haza, így ők lemaradtak a csoportképről, de legközelebb pótoljuk! 

A résztvevők egybehangzó véleménye: Jó volt újra együtt a többiekkel lenni, a túra fárasztó volt, de megcsináltuk és jó volt a tábor is! :)






















 


1 megjegyzés:

  1. Kedves Fészekhagyók! Fantasztikusak vagytok! Szuper hétvége volt! Köszönet Ildinek és a segítőknek!

    VálaszTörlés